Vissza a kezdőoldalra

Demszky Gábor 2005. október 19-i közleménye


AZ ÁLDOZATOK EMLÉKÉT ÉS A JOGSZABÁLYOKAT IS SÉRTI A TURULÁLLÍTÁS

A 21. században turulos emlékművet állítani értelmetlenül halálba hajszolt magyar katonáknak és meggyilkolt magyar zsidó és nemzsidó civileknek vagy mérhetetlen tudatlanságra vagy mérhetetlen cinizmusra vall. Ismételten kijelentem, hogy ilyen szobor felállításához a Fővárosi Önkormányzat nem járul hozzá, és mindent megtesz annak érdekében, hogy jogszabálysértő módon ezt más se tehesse.

A turul ma is hivatalos jelképe több honvédségi és más fegyveres szervezetnek, és katonai szimbólumként nem is zavar senkit. A második világháború áldozatainak azonban semmiképpen nem lehet jelképe a turul, hiszen a háború előtt ez a szimbólum a szélsőjobboldali csoportok martalékává vált. A XII. kerület polgármesterének tudnia kéne, hogy a húszas és harmincas években a Turul Bajtársi Szövetség tagjai szervezték az első az első zsidóveréseket a pesti egyetemeken. Tudnia kéne, hogy a Turul Szövetség túl enyhének találta a hírhedt numerus clausus rendelkezéseit és már tíz évvel Szálasi előtt "numerus nullust", azaz teljes zsidótanítást követelt. Tudnia kéne, hogy a háború kitörésekor a Turul Szövetség tagjai szolgáltattak listákat a hadkiegészítő parancsnokságoknak a zsidó pályatársak nevével és pontos címével, és ezek alapján állították össze 1941-42-ben a keleti frontra induló első munkaszolgálatos menetszázadokat.

Úgy gondolom, hogy a 21. században turulos emlékművet állítani a magyar világháborús áldozatoknak nem az áldozatok emlékének ápolását, hanem meggyalázását jelenti! Ezért - figyelembe véve a szoborállítók nyilvánvalóan jogsértő, a Főváros álláspontját semmibe vevő döntését - a mai napon a Fővárosi Közigazgatási Hivatalnál levélben kezdeményezem a jogellenes állapot megszüntetését.

Lap teteje

írjon nekünk:
noturul@szdszxii.hu
hol lenne a turul?
(térkép)

hogy nézne ki?
(két rossz fénykép)


a sztori szubjektíve
turulos dokumentumok
linkgyűjtemény:

turul a médiában

elemeznek:

Ungváry Krisztián:
Jómadarak - A turulemlékműről

Nyerges András:
Címzett: Zilahy Lajos (1891-1974)

Ungváry Krisztián: Guttmann és a turul - Még egyszer a szoborról


turul fanclub frissítve
ő faragta a turult
turulos topikok az Index fórumon:

Mi a baja Ungárnak a Turulmadárral?

Védjük meg együtt a Turul-szobrot!


szdszxii.hu

szdsz.hu

vissza a kezdőoldalra

© 2005-2006 | SZDSZ Budapest XII. kerületi Csoport | Minden jog fenntartva.