Céljainkkal egyet nem értő leveleket is kapunk.
Ezeket alább teljes terjedelmükben közöljük, természetesen név nélkül.
A hang néha valamicskét nyers, emlékeztet a 2002-es kampány polgári rajzversenyére.
Ezt is, azt is inkább csak erős idegzetű látogatóinknak ajánljuk.
[Ami azt illeti, mostanra olyan sok turulfan levelet gyűjtöttünk be, hogy felmerült bennünk: talán érdemes lenne a könnyebb áttekinthetőség érdekében csoportosítani őket (pl. zsidózós, országbólelzavarós, higgadt, lesznemulassos, buzizós stb.). De ez így igazi.]
[Az alábbi levél valami körlevélféle lehet, mert eddig ötöt kaptunk belőle, a beküldőktől elnézést kérve csak egy példányban tesszük közzé.]
SZDSZ XII. kerületi szervezet
noturul@szdszxii.hu
Tisztelt SZDSZ!
Nagyon sajnálatosnak és felháborítónak tartom az Önök fellépését a XII. kerületi Turul szobor ügyében. Sajnálatos, hogy ismét egy régi magyar szimbólumot akarnak a sárba rántani. Felháborító, hogy Önök - az 5%-os párt - ismét meg akarják mondani a társadalom 100%-ának, hogy mi elfogadható ma Magyarországon, és mi nem.
Kioktató stílusuktól, kérem, kíméljenek meg, ősi magyar szimbólumunkat ne próbálják megosztó és szavazatvadászó politikai küzdelmük áldozatává tenni. Inkább az oktatás, az informatika, a gazdaság és a környezetvédelem problémáival foglalkozzanak - minisztereik mellett.
Számomra a Turul egy gyönyörű magyar jelkép. Kérem, hogy engem, és a hozzám hasolóan gondolkodók tömegeit hagyják mar Önök végre békén!
Kedveskéim!
A Mancs-ban megjelent egy cikk a szoboravatásról, mely minden bizonnyal túlzásokat, valótlanságokat tartalmaz. Mindez jellmező arra a ideológiára, mellyel próbáltok hisztériát kelteni. A cikk akár korábban is elkészülhetett (mint pl. más riport is), prejudikálva az eseményeket.
Merthát minden bizonnyal bele kell kerüljön:
- fogatlan idős bácsi
- nyugdíjas korosztály
- zsidózó emberek
- ételmetlen beszédek
- ronda madár
és a többi összekötő szöveget csak oda kell biggyeszteni és mehet.
Merthát ki hiszi el, hogy az esős időben, szorosan esőkabátba öltözött emberek között valaki nyakán kivillan (véletlen) a dávidcsillag, mire egy amúgy kedves arcú néni (mindenki gyanús) szájában gyűlik a nyál.
Ehhez hasonló az érzékenységetek, sokszor sajnáljátok hogy nem úgy történnek a dolgok, nem olyanok a reakciók ahogyan elképzelitek, amire lehet cuppani, ígyhát képzelődtök, tehát hazudtok.
Én is ott voltam a szoboravatáson, nem ez volt a hangulat.
üdv, kedveskéim, nem kell minket ennyire útálni
Ha már az egész ország gyazdasága, minden média a ti kezetekben van, legalább a jelképeinket hagyjátok meg nekünk szegény kis gojoknak.
Nem emlékszem, hogy bármely jobboldali radikális erő tiltakozott volna mondjuk a hanuka idején történő menoraállításokra.
Szomorúan kell megállapítanom, hogy egyre többet csalódom bennetek. Nincs bennem harag inkább szánom lelki szegénységeteket.
Tisztelt Kecskés Márton és Ungár Klára!
Nem tudom, milyen nyelven szólítsam Önöket. Talán magyarul az Önök
szavajárásával élve "anakronisztikus" lehet. Valaha belegondoltak abba, hogy
hogy hívják azt az országot, amiben laknak? Segítek: MAGYARORSZÁG. Talán
sajnálattal tölti el Önöket a tudat, hogy megfogyva, megcsonkítva,ezerszer
megalázva, de még mindig létezünk, és magyarul beszélünk, és talán néhányan
magyarul is gondolkozunk.
Képzeljék el, egyszerű állampolgár vagyok, aki szereti ezt a nyomorult
harmadnyi földet, és azt a népet, amelyik évszázadok óta dacol a népek
tengerében, több kevesebb sikerrel. Nem tartozom egyik párthoz sem. Nem
vagyok fasiszta, náci, sőt antiszemita sem. Képzeljék el sok zsidó
barátom van, akikkel jó bartáságot ápolok. Becsületes magyarnak tartom
magam. Bár ez az Önök szemében teljesen mindegy, úgyis rám sütnék, hogy
fasiszta vagyok vagy antiszemita. (Tudják, szokás a bárányra farkast
kiáltani).
Még soha sem írtam politikai személyiségeknek, de az utóbbi hetek Turul
botránya mélyen felkavarta az igazságérzetemet. A Önök magyar, ezen belül
jelképfóbiájától felkavart vihar kapcsán belenézegettem a fórumokba, a
levelekbe és cikkekbe. Megdöbbentett az a mérvű tudatlanság és
bunkóság, amit tapasztaltam. Sajnos Önök és az Önök által oly híven
támogatott szociáldemokrácia és szocializmus (lásd. az elvtelenség,
önmegtagadás elve) nagyon hatékonyan végzik az agymosó munkájukat.
Múltunkat, gyökereinket, amiből a jövőre nézve erőt lehetne
meríteni aprólékosan el kell törölni, hogy írmagja se legyen a felemelkedés
lehetőségének. Döbbenetes a hangnem, ahogyan szent jelképeinkről
nyilatkoznak.
Olvastam levelüket, amit először írtak a polgármester úrnak.
Kedves törvénytisztelő képviselők levelük egyszerűen
nevetséges. Ha valami jogalapja van Önöknek, az az, hogy nem kapott
engedélyt az Önkormányzat a felállításra. Az más kérdés, hogy vajon miért
nem lehet egy magyar nemzeti emlékműre engedélyt kapni ma
Magyarországon, amikor nagy valószínűséggel bármely más országban
pillanat alatt megkapná.
A második bekezdésnél emlékeztetnem Önöket, hogy Magyarország szomorúságára
nem a turulmadár emlékeztet, hanem ötmillió idegenbe szakadt magyar és
Magarország elcstolt kétharmada, amik az Önök által nagy becsben tartott
szociáldemokrata Károlyi Mihály és kormánya nemzet és országvesztő,
háborús időkbe nem odavaló végzetes pacifizmusa és hozzá nem értő
erélytelensége juttatta. De ennek az ordító buta politikának a megvitatása
más lapra tartozik. Megértem Önöket, hogy anakronizmusnak tartanak 2005-ben
ősi nemzeti jelképet felállítani, hiszen nem fér meg a Budapest parádé,
melegházasság és az injekcióstű mellett. Milyen érdekes, hogy mindig
annak az államnak a jelképe szegény Turul madarunk, aki elaljasodott. Annak
az államnak nem volt jelképe, amelyik évszázadokon át Nyugat bástyája volt.
Az egyetlen nemzeti uralkodóházunknak, az Árpádháznak nem volt a jelképe? Az
indiaiak templomaiban talán náci vendégmunkások járnak kegyeletüket leróni a
Führer előtt, mert tele van szvasztikával. A sumérok meg a kommunisták
előfutárai voltak az Istenanya jelképével, az ötágú csillaggal. (Azóta
már a sátánizmus előfutárai is lettek). Egyébként a Citadella
előtt álló emlékmű nem volt "fenyegetően magas"? (Ha már itt
tartunk az is kegyeletsértő volt az oda felírt orosz halottak neveit
eltávolították.) Az Önök békés, szabad hazája sajnos nem a mi békés szabad
hazánk. Békés az a haza, ahol nemzettestvérek ellen kampányolnak és
fenyegetőznek atlátszó, hamis érvekkel? Szabad az a haza, ahol nem tud
a nemzet felállítani egy történelmi emlékművet? Szabad az a haza, ahol
szinte szégyen nemzeti viseletet felvenni, vagy nemzeti lobogót
kitűzni, mert rögtön fasiszta szélsőjobboldalinak kiáltják ki?
Szabad az a haza, amelyiknek elhazudják történelmét, elveszik önbecsülését,
józan eszét? Szabad az a haza, amelyiknek létfontosságú tulajdonát Önökhöz
hasonló, mának élő percemberek dobra verik, és a hozzá nem értésük
miatti hiány következményeit néhány évvel elodázzák, ezáltal a bajokat
súlyosbítva? Kérdezzek még? Inkább nem. Az Önök békés és szabad hazája
sajnos az Önöké. Önök tobzódnak a szánalmas liberalizmusukban, lefölözve a
nemzet javait.
A nácikérdésre. Képzeljék el, hogy tucatnyi ismerősömet kérdeztem meg
mi jut eszükbe a Turulról, mint jelképről. Mindenféle politikai
nézetű ember volt köztük. Egyetelen egy sem volt köztük, aki a náci
ideológiára vagy a fasizmusra gondolt volna vele kapcsolatban. Honnan merik
venni a bátorságot, hogy ilyen felelőtlen kijelentéseket tegyenek?
Talán az zavarja Önöket, hogy a Turul, mint égi madár a jelképe az egész
Kárpát-medencének, és a kitárt szárnyai az egész Kárpát-medencét óvják.
(Feltéve, hogy nem fordulnak el tőle, mint a Szent Koronától 1918-ban a
hőn szeretett Károlyi Mihály polgártárs). Sajnos abban igazuk van, hogy
a búza közé mindig keveredik korpa; dehát ezt az Önök léte is bizonyítja.
Talán gondolkozzanak el, amikor a hegyvidéki polgárok nevében írnak.
Tudják,
mindenki a sajátjával verje a csalánt!
Végszóként. Tisztelt képviselők legyenek szívesek a nemzeti
jelképeinket békén hagyni. Fontolják meg milyen hazát szolgálnak. A maradék
nemzettudatot ne sorvasszák el, mert nem lesz jó senkinek a tudatlan
massza-nép. Csak egyes köröknek. Bár lehet, hogy Önök közelebbről
ismerik őket mint mi. Vegyék tudomásul, amíg egy őszinte
becsületes magyar szív is dobogni fog, Turul madár is lesz, és lesz Szent
Korona, és lesz fájdalom Trianon miatt. Továbbá vegyék tudomásul, hogy
amelyik nemzet a múltját, a jelképeit megszentségteleníti, elfeledi, az a
jövőját ássa el. Ha ezt nem tudják elfogadni, és nem hajlandóak a
többség által szentnek tartott dolgokkal megbékélni, legyenek szívesek,
elmenni ebből az országból. Mert bizonyára könnyebb lesz a nép élete az
Önök aknamunkája nélkül. Még egy utolsó szívességet is tehetnek. Vigyenek
magukkal egy-egy olyan embert, aki hasonlóan nem tud megférni a magyar
jelképekkel, hagyományokkal.
További sikeres országépítést kívánok.
[kezdőbetű keresztnév], Budapest
Elítélek mindenféle rasszizmust, népirtást, faji diszkriminizációt.
Ezt a "mozgalmat" azonban félresikerültnek, sot, álságosnak tartom.
Ez nem a megbékélést és nyugalmat, hanem ellenkezoleg, a teljesen fölösleges ellenségaskedést szítja, szolgálja.
Hagyjuk már egymást békében, nyugalomban élni, ne keressünk minden bokorban rasszistát meg antiszemitát.
Gondolom, ez a hozzászólás nem kerül bekeretezve a honlapra, de azért beleegyezek, hogy közöljék
egy "síkvidéki" állampolgár
Egy érdekes kérdésen szeretném, ha elgondolkodnátok. Jézus keresztje minek a jelképe? Talán az őrölt, felelőtlen gondolkozásnak, mert a keresztes háborúban több ezer gyereket küldtek el harcolni a papok, gondolván: a gyermeki ártatlanság megfékezi majd a pogány ellenséget? Vagy a halálnak, mert megfeszítették rajta a megváltót? Biztosan így gondoljátok, ha ugy látjátok a turul nyilas, meg neonáci jelkép elsősorban. A turul számomra az ősi magyar igen gazdag kultúrának egyik utolsó darabját jelenti, amit lehet, hogy szélsőséges eszmék ki akartak sajátítani, de ez soha ne fog megtörténni. A kereszt pedig számomra például az örök harcot jelenti a rosszal szemben, és az olyan emberekkel szemben, amilyenek ti vagytok. De ez a harc esetünkben nem nehéz. Szinte magam előtt látlak titeket. Tehát az üzenetem, hogy yesturul, ha már az angol a közös nyelvetek a magyarokkal.
Tisztelt Kecskés Márton úr!
Természetesen a nagy liberalista érában mindenkinek joga van másképp
gondolkodni, mint ahogy ezt Ön is teszi. Kár, hogy nem magyarként
gondolkodik, mert akkor a magyarok egyik ősi jelképeként számontartott
madárról nem nyilatkozna elítélően. Lehet, hogy egy másik nemzet
jelképéről esetleg nem nyilatkozna így - egy példa hirtelen: mondjuk
egy menórát talán nem nevezne fasisztának...
Ha már magyarként gondolkodik (beszél és ír), akkor akként illene
gondolkodnia, s nem az Izrelből diktált gondolatokat kellene
honfitársaiba plántálnia. Vajon miért nem nyilatkozik elítélően a turul
közelében felállított Igazak faláról (amit mellesleg szintén Mitnyan úr
állítatott fel)? Az miért nem kirekesztő? Miért nem lehet ma
Magyarországon megemlékezni az elesettekről? Bezzeg ha a zsidó
temetőben rongálás történik, azt a média felfújja...
Miért nem csinálhatunk ma turulokat, ha pl. siratófalat csinálhatunk?
Az
sem 1 millióba került (akárcsak a zsidó áldozatok utáni ismételt kárpótlások
- holokauszt-biznisz).. Erre a siratófalra például írhatná, hogy az
izraeliták "kedvenc gyülhelye" (mellesleg ez sem magyar szó, mint pl. a
liberalisták szótárába felvett "magyarkodó" szó sem). Bezzeg Izraelben lehet
nemzeti lobogót és hatágú csillagot kitenni... Vajon mikor fogja levetetni a
Szabadság-hídról a turulokat?
Mi a célja ezekekkel a bomlasztó és egyoldalú (kettős mérce)
gondolataival? Miért ne emlékezzünk? Ha már az izraeli példánál tartunk:
mondd el (fiadnak a múltat); ez is a magyarsághoz tartozik...
[teljes név]
Komolyan mondom, nem találok szavakat arra amit maguk művelnek. Jelzőket
csak azért nem írok, mert nem hiszem, hogy azzal bármit is elérnék.
Egyáltalán eszükbe jut néha önöknek, hogy hol élnek? Ezt az országot úgy
hívják: Magyarország.
Tisztelt Cím!
És ugye mindezt a liberális hozzállásuk hazgoztatása közben, a tolerancia és másság elfogadásának elve alapján, a "Te is más vagy -Te sem vagy más" szlogenjének arcunba üvöltése közben TUDJÁK-MERIK-TESZIK (lásd '90-es évek eleje...)?
Hát semmit sem tisztelnek Maguk, akik szintén ennek a hazának a -már egyre keserűbbé váló- kenyerét eszik? Nem zavarja Önöket az ősi, nemzeti (pl. Turul) és vallási (pl. kereszt) jelképeinken túl már a puszta Létünk is? Mert nem mindenkiből válik ám plazatöltelék és szellemi lumpen. Csak abból, aki elveszti a szellemi-lelki-családi gyökereit. Hát ezen dolgozik a Maguk pártja, ezért szállták meg a stratégiailag fontos tárcákat, ezért van egy Magyar Bálint az oktatásügy élén. De ne féljenek. Mi nem fogunk Menorákat döntögetni, mi nem fogunk baloldali és liberális "újságírókat egyenként levadászni". Mert mi nem vagyunk olyan álságosak, mint sokan Maguk közül. A liberalizmus, ha azt tényleg komolyan vennék, másfelé vezetné a Szabad Madarakat. Talán az önmeghasonulásba. Már ha ismeretes Maguk előtt még a lelkiismeret fogalma, és az sem került a lelkükkel együtt valamelyik bank trezorjába.
Ha még lelkükben valami szép és jó megmaradt abból, amit nem rombolt le a gyűlölet, nem tompított el a füves cigik (és egyebek) füstje, a reklámok zaja, a burkolt és nyílt uszítás a magzati életek, és a családi teljesség ellen, akkor még talán -ha nagyon magukba fordulnak- meghallhatnak valamit. Hisz akinek füle van, hallja meg (ha már úgy is József Attila emlékév van...):
"...Adtál földmívest a tengernek,
adj emberséget az embernek.
Adj magyarságot a magyarnak,
hogy mi ne legyünk német(?) gyarmat.
Hadd írjak szépet, jót - nekem
add meg boldogabb énekem!"
Felebaráti tisztelettel:
[teljes név]
Olyan honlapot nem lehetne nyitni, ahol támogathatnám a turul madár felállítását? A liberalizmus szellemében ez megengedhető? (bizonytalan vagyok)
Hódmezővásárhelyről [kezdőbetű, keresztnév]
Figyu már, amikor az Apor Vilmos téren avatták az emlékművet akkor miért nem tiltakoztatok? Miért fáj nektek minden ami MAGYAR? Ha nem tetszik itt, van hazátok, menjetek oda. Szelet vetettek, de vihart arattok. Ez kell?
"Tisztelt" szdsz!
Szégyenletesnek, felháborítónak és a magyar nép számára
megalázónak tartom, hogy a magyar nemzeti jelképet, melynek semmi
köze a nácizmushoz, egy párt , amely a népszerűségért küzd, le
szeretné tiltani. Honnan veszi a bátorságot a kis pártocskájuk, hogy az
ősmagyar honfoglalók szent jelképét a szájukra vegyék! Ne akarják a
magyar identitástudatot teljesen kiirtani a magyar emberekből. Talán
néha egy kis önelemzés jót tenne!
Nem sok tisztelettel: egy magyar ember.
Önök azt is meg tudnák magyarázni, hogy a Szent Korona is fasiszta
jelkép. Mint, ahogy dehonesztálóan tudnak valamennyi magyar
szimbólumról nyilatkozni.
Miért nyilatkozott úgy egy SZDSZ-es képvselőjük a tatabányai Turul
Madár felújítása kapcsán, hogy szinte már semmi sem maradt, ami
összeköthetne bennünket. Úgy látszik mára a Turul Madár már nem
vállalható az SZDSZ-nek.
Én örülök és ott leszek az avatón.
[monogram]
De igen AKARJUK szarháziak!!!
A Citadella átépítésekor, a jogtalan pénz szedésekor hol volt a nagy
igazság érzetetek? Akkor miért nem álltatok ki? Miért nem csináltatok
honlapot?
Szánalmasak vagytok!
Nincs tisztelet bennem önök irant, tehat marad a zsidopart megszolitas,
az, hogy önök zsidok, egy teny, de ettol meg nem kellene evezredek ota minden alkalommal a Bibliai arulast elkövetniük! mert ott fogjak vegezni ahol Judas vegezte! es ha ezt igy folytatjak, akkor sajat maguk lelkiismerete fogja önöket a vegbe taszitani, es nem marad majd egy ember sem a földön aki együtterzessel es szanalommal tekintene a vegzetükre! maguknak köszönhetik mindezt!
mit tennenek ha egy zsido emlekmu allitasanak kapcsan ugyan ez a hedonista "Buzera" venne körül a szivüknek es lelküknek oly kedves jelkepet??
nincs valasz... (lassan mar beszelni sem fognak tudni, csak makogni, krakogni, hörögni ahogy Judas tette az utolso perceiben)
A NEVEM: [teljes név]
a Terrorháza pengefallal is nagyon komoly gondjaitok volt, csak úgy
örülök a parknak, a szobornak, maradjon ott békében
üdv
Igen!
Én nagyon szeretném ha elkészülne ez a szobor.
[teljes név] XII. kerületi lakos.( A családom 70 éve itt lakik)
Nem akarja a szobrot az aki attól lett kerületi lakos ,hogy a kommunisták által mástól elvett lakásba költözött és került ide.( ugye van rengeteg ilyen?)
Heyhó ,
Az ötlet szuper, szerintem a következő a német sas legyen, mivel a náci
rendszer kedvenc jelképe volt és álltalában a horogkereszt tetejére
volt ˇ"ültetve", rossz az utóérzés a német címer madárral kapcsolatban is.
Irány Strassbourg, hajrá SZDSZ.
[keresztnév]
EMBERTÁRSAIM!
MÁR NE IS HARAGUDJANAK, DE MAGUK ULTRALIBERÁLISOK A SZEMEMBE
EGYENLŐEK A NYILASOKKAL!!!
HOGY KÉPESEK ENNYIRE BEVENNI AZ AKTUÁLIS VILÁGHATALOM KÁBITÓ
IDEOLÓGIÁIT. HOGY KÉPESEK ENNYIRE BEDÖLNI A KOR
DIVATHULLÁMAINAK???
Annak idején a nyilasok vakon követve a fanatikus nácikat pusztitották
FIZIKAILAG e nemzet fiait (hogy a gázkamrákba vagy a fronton
bedarálva az itt mindegy)
Manapság meg önök végeznek hasonló pusztítást a LELKEKBEN
megfertőzve e nemzetet, melynek pont az a sajátossága, hogy az
idevetődött lelkek otthonra találtak évszázadokon át.
Ennek az összetartozásnak, az egyik jelképe a TURUL!!!
A TURUL madár egy jelkép (Ha nem tudnák HONVÉDSÉGÜNK,
NEMZETBIZTONSÁGI SZOLGÁLATAINK jelképe is)
-A gyengébbek kedvéért ezek azok a testületek amik megvédenek
bennünket HA BAJ VAN, és nem telt még el 50 év a Kárpát-Medencében
BAJ nélkül, Kedves PERCEMBEREK!!!
Ha önök azt kívánják, hogy az aktuális-divat "másságot" tiszteletben
tartsák olyan emberek, akiknek megadatott, hogy normális életet
éljenek: Kérem tiszteljék a HAGYOMÁNYAIKAT !!!
Két egyetemet végzett, a nemzetet mint egy nagyon szép egységet a
legfontosabbnak tartó, egyébként liberális nézetekkel egyetértő
férfiként írom e sorokat.
NEM tisztelettel, de felháborodva
[keresztnév]
(nyugodtan kiirhatják a nevem, nem bántják vele az személyiségi
jogaimat)
Tisztelt K.M. és U.K. szdsz tagok!
K.M.! attool, hogy honlapjukra kattintottam, egyaaltalaan nem taamogatom nemzeti jelkeep ellenes akciooikat. Soet! Megvetem azokat.
Nem eertem a nemzeti jelkeepek iraanti elleneerzeeseiket. Neezzenek utaana az MKP (Magyar Kommunista Paart 1945-48) ees az MDP (Magyar Dolgozook Paartja 1948-1956) paartjelveenyeinek. Mindkettoe tartalmazza a piros-fehér-zoeld nemzeti trikolort. Most akkor azeert, mert aallaamveedelmis aallatok és kommunista mocskok jelveenyeeben szerepeltek a magyar nemzeti lobogoo szinei, uezzuek ki a magyar zaaszloot mindennapjainkbool? Ugye ezt Oenoek is marhasaagnak (kozmopolitaak kedveert: bullshit) tartanaak! Hasonloo huelyeseeg a turul ees az aarpaadsaavos lobogoo elveteese azert, mert gazemberek hasznaaltak.
Ha ennyire elviselhetetlen Onoknek ami magyar, meeg nem gondoltak arra, hogy hasznaat vegyeek hungarian passport-juknak?
Tatabaanyan Goenczuek is nyilas jelkeepet avatott???!!!
Nevem ees cimem koezleseehez nem jaarulok hozzaa.
Koeszenti Onoket:
[teljes név]
budai polgar
ps.: a mellekelt feher rozsa beekees szurkaalodaasom jelkeepe. [monogram]
A kurva anyátok, rohadt zsidók!
Ha magukra ilyen hatással vannak ezen javaslatok "Príma, gondoltam, aztán elolvastam és rosszul lettem." hajrá XII. Fidesz hajrá mindenki hajrá Magyarország mégtöbb és mégtöbb ilyen és ehhez hasonló gondolat, és hamar megszabadulunk maguktól. Szerintem a Duna parti cipőkiállítás stb. stb... stb...a baromi ízléstelen és zavaró. Egyébként madárinfluenzás galambok elhúzhatnátok a búbánatba ha ennyire zavarnak titeket a magyar jelképek. Ezzel a hisztériakeltéssel csak azt értétek el, hogy még többen ott leszünk az avatáson. Remélem az a kis bakkecske ott is így fogja tépni a száját "csőrét". Büszkék lehettek magatokra, hogy ennyire nincs mondanivalótok -és mint mindig belőlünk éltek-, a mi jelképeinket használjátok a mocskos kampányotokra. Az ingár jó nagyK. büszkeségeteken akin nem is csodálkozom, hogy b..i lett, mert az a nő olyan randa és igénytelen, hogy egy férfi se nyúlna hozzá. Szóval ez a nő? ha van hozzá ízlése foglalkozzon magával ne a Magyarok jelképeivel. A bakkecskének meg sok sót kívánok ajánlhatom a Holt-tenger lefetyelését. Választ nem kérek, mert attól én lennék rosszul ha hol-mi jött-ment galambok piszkítanák össze a postafiókomat.
Utóirat:
Mi agyunk a Turul, aki méltóságteljesen köröz az égen és lecsap a kis tolvaj rágcsálókra, ti vagytok a galamb, aki mindent összepotyogtat a fertőző fekáliájával.
Egy "fasiszta"
Derék Liberális Polgártárs(nő)!
(Gondolom az úrhölgy megszólítás túl konzervatívnak tűnne, sőt nem is találó, így ezzel a megszólítással nem illetem Önt.)
De nem becsmérelni akarom, erre nem pazarolnám az időmet.
Igen a turulellenes szórólapjáról van szó.
Nyilván a kerületi szdsz-nek rendkívül fontos, hogy végre felhívja magára a figyelmet, s ez esetben, mivel alkotni nem képesek, inkább a rombolásban jeleskednek.
Ha nem tűnt volna fel Önnek az ország településeinek többségében (nem merem megkockáztatni, hogy mindegyikben) a főtéren áll emlékoszlop a (nemcsak) magyarság számára rossz emlékű világháborúk áldozatainak emlékére. Nos, akkor tud-e valamilyen elfogadható magyarázatot, miképp alázza meg őket a nemzeti emlékezet, úgy, hogy a nevük kőbe vésve olvasható. Hacsak úgy nem, hogy, például az Önök által dajkált drogosok, össze nem rondítják az emlékművet a "művészgrafitikkal".
Ugye Önök a Horthy-rendszert, aminek utolsó évei (különböző okok miatt) valóban szörnyű végjátékba torkoltak, bűnösnek tartják? Ezzel lehet ugyan vitatkozni, de most nem ez a lényeg.
Ha igen, miért nem érdemlik meg legalább azok a szerencsétlenek, akik odavesztek, hogy emlékezzünk rájuk, hisz ők is azoknak a szörnyű időknek áldozatai, vagy az Önök szemszögéből akár a rezsim áldozatainak is tekinthetők. A első világégés alatt elpusztultakról nem is szólva, persze őket meg Tisza István küldte meghalni. Ja , és az Irakban elhunyt Richárd nevű fiatalember, őt a jelenlegi kormány küldte meghalni. Vagy ő önként ment, nem igaz, az más. Látja milyen méltatlan ez az egész, amit maga okozott. Tanulságos hozáállás Angliában van, ahol minden brit katonáról egyaránt megemlékeznek, aki brit egyenruhát viselt és elesett valahol. Igy kellene lenni Magyarországon is, de amíg olyan emberek vannak, mint ....
Amúgy a szovjet megszálló, de elesett katonáknak is máig álló emlékoszlopuk van a város kellős közepén.
A budai vagy a tatabányai turul, esetleg nem zavarja Önt? Olyan hülye helyen vannak, mindenki számára látható.
[monogram]
A Turulmadarnak semmi koze azokhoz a bornirtsagokhoz, amiket Onok ossze handabandaztak.
A Turul osi szellemi jelvenyunk, akar tetszik Onoknek, akar nem.
[teljes név] (egy magyar a sok kozul)
Kedves Kecskés Márton
Úgy látom, hogy megint sikerült vihart kavarniuk egy pohár vízben.
Szép napot!
[teljes név]
Kecskes Ur!
Mi az On problemaja avval, ami magyar Magyarorszagon?
Vegye tudomasul, hogy a Turulmadar nem totemallata volt a magyarsagnak, hanem szellemi jelvenye, megtestesitve a mi nepunk almait.
Az On es Ungar Klara viselkedese undorito!
A mi turulmadarunkhoz hasonlo az amerikai Bald Eagle (kopasz sas), ami ugyanugy megtestesiti az amerikai almokat, de ilyen a francia Gall Kakas is. Miert nem tiltakozik Washingtonban, vagy Parizsban Amerika es Franciaorszag feltett madarai ellen?
Onok csak Magyarorszagon batrak, csak itt merik gyalazni a honfoglalo nepunket, amit mi magyarok kikerunk magunknak.
Hogyha Onoknek nem tetszik ez az orszag, akkor elhagyhatjak.
[teljes név]
volt 56-os szabadsagharcos, volt politikai elitelt, veteran alezredes Amerikai Legiero
Kedves Ungár Klára asszony!
Szórólajára reagálva, nem szeretnék tiltakozni!!!! Sőt!
Az ellen tiltakozom, hogy még egyszer az autóm szélvédőjén
ilyen szórólapot találjak! Engem személy szerint felháborít.
Szerintem jobban tennék (maguk az SZDSZ) ha a Duna másik oldalán
próbálnának meg kampányolni. Arra még talán vevők a megvezetett
állampolgárok. Az itt élő emberek (XII. kerület) igen csak tudatosan
választották magunknak éppen a hegyvidéket.
Tudja, én Pest megyei vagyok, s mikor Bp-en akartunk lakást vásárolni
kifejezetten csak a I., II., XII. kerületek jöhettek szóba. Gondolom ezt
nem kell magyaráznom, hogy miért.
Mondandómat összefoglalva, szeretném (szeretnénk) ha elkészülne
a szobor mihamarabb!!! Csodállatos lesz látni nap mint nap egy turul-
madarat, miközben a munkahelyemre tartok.
Üdvözlettel:
[teljes név]
31 éves, alkalmazott
T. Tiltakozók!
Budapestiként vagyok érdekelt, nem XII.kerületiként. Ha ismereteim nem csalnak, az ötágú vöröscsillag (tudatosan egy szóba írva) a tiltott jelképek közé tartozik, mégis naponta találkozom vele az élelmiszerboltokban egy sör emblémájaként. Amíg azt a sört, evvel az emblémával szabadon forgalmazzák Magyarországon, egyetlen jelkép miatt tiltakozást sem tudok indokoltnak elfogadni. Főleg akkor, amikor az adott jelkép nem is tartozik a tiltottak közé. Ennyit a kérdés jogi oldaláról.
A jogi oldalhoz tatozik az építési engedély kérdése. Ez indokolt lenne, ha a főpolgármester nem élne vissza a jogkörével, és nem elfogult, ostoba politikai indokokkal gátolta volna - közvetve vagy közvetlenül, én nem tudom - az építési engedély kiadását.
Én nem tudom, hogy az SZDSZ-nek miért fáj minden, ami magyar. Az ilyen ostoba tiltakozás az, ami feljogosít ennek a kérdésnek a feltevésére.
Üdvözlettel
[becenév]
Mélyen tisztelt SZDSZ!
Hatalmas tisztelője vagyok pártjuknak, ezért hatalmas lelkesedéssel töltött el újabb nyerű ötletük, mely szerint bojkottálni kell a XII. kerületi turulmadár-szoborkompozíció felállítását. Én természetesen mindenben Maguk mellett állok. Elképesztő az a diszkrimináció, ami a mag Magyarországon zajlik. Itt van rögtön ez a név: Magyarország. Hogyan emelhetünk ki egyetlen egy nemzetet a többi közül, miközben itt olyan népek is élnek, amelyeket eredndően több jogok is megilletnének (pl. a zsidók vagya cigányok). Az önök által ajánlott Közép-Európai Köztársaság tökéletesen megfelelne a céloknak: kifejezne mindent, ami lehetséges. Ki kell használnunk azt az elképesztő, ugyankkor hihetetlen lehetőséget, hogy a közép-európai országok közül még egyiknek sem jutott eszébe, eme hangzatos név felvétele, sőt alig érthető módon eddig még fel sem vetődött náluk.Minden késlekedés a türannosz magyarokat juttatja előnyhöz.
Szintén felháborítónak tartom továbbá a piros-fehér-zöld trikolor használatát, amellyel a magyar nép úgymond kisajátítja ezt az országot. Mihamarabb ennek is véget kell vetnünk. Az új lobogónk pedig lehetne mondjuk rózsaszín esetleg szivárványszínű kifejezvén az országunkban élő népek szabadságát (kivéve természetesen a magyarokét, akik ebből már így is sokat kóstolgathattak). Ezek után természetesnek tűnhet majd a címer elvetése. Természetesen erre is van javaslatom: egy hatágú csillag lenne az, a változatosság kedvéért (no és persze a nosztalgiáéért) sárga helyett vörös színnel, a háttérben pedig egy ínyjekcióstű lenne beállítva. Azt hiszem ez az ország mindannyiunk számára maga lenne a "mennyország". A történelmi emlékeket azt természetesen eltörölnénk, de az emberek amúgy is megfeledkeznének róla, hiszen a lexikális tudás az oktatásban nem játszana többé meghatározó szerepet. Az egyetlen emlékmű Budapesten, amit meghagynánk az a Szabadság-téri emlékmű lenne, mert azért nekünk is el kell ismernünk, hogy az igazán fontos értékeket meg kell becsülnünk.
Eme álomvilág eléréséhez csak első lépésünk lesz a turulmadár felállításának megakadályozása.
A szebb holnapért.
II.
Testvéreim! (most kivételesen nem hozzátok szólok, ti elmebeteg söpredék, hanem azoknak, akik előttem írtak)
Azért látogattam meg ezt az oldalt, mert túl jó volt a kedvem és gondoltam rontok rajta egy keveset, mert a túlzott kedélyállapot káros az egészségre. A kitűzött célom egészen hamar be is teljesült, amint elolvastam a már említett felhívást. Aztán szerencsére olyan dolog történt, amit nem vártam , elolvasva a hozzászólásokat csupa művelt és értékelhető hozzászólást olvahattam el. Köszönöm. Ez újabb jel volt arra, hogy Magyarország még nem halt meg. Kárpátaljai diákként számtalanszor kell szembesülnöm avval, hogy hová tart nemzetünk (nem összekeverenő az előbbi szövegben hasonló morfológiájú betűegyüttessel), hogy halad csendesen a megsemmisülés útján. A magyar kormány tudomást sem véve a határon túli magyarságról a köznépet is avval butítja, hogy ne törődjenek a más érdekeivel, csak a saját javaikkal, éljenek önmaguknak és az élvezetnek, használják ki a pillanat varázsát. És közben tönkremegy az egyén és lassan a tömeg sodródik a vízesés elé, ahol hirtelen Vváratlanul nagyot lehet zuhanni. Arra persze biztosan nem gondolnak, hogy a határon túli magyarság döntő többségének még a rosszabb anyagi helyzetében sem az számít, hogy milyen haszna lesz abból, hogy kettős állampolárrá válik, csak az, hogy a hivatal is elismeri "jogukat" a magyarsághoz. De üzenem nektek lelketlen zsarnokok, álszent vezérek, nekünk nincs szükségünk a ti bólintásotokra ahhoz, hogy magyarok legyünk. Tartsátok meg magatoknak az állampolgári papírt, ha nektek így jobb, mi enélkül is hozzátartozunk a nemzethez. Ahhogy hozzátartozik a nemzeti lobogónk és acímerünk és hozzátartozik a turulmadarunk is. És ezen bárhogyan sajnáljátok már nem változtathattok. Mert mögöttönk ezer év áll, mögöttetek a pedig a megvetnivaló, utolsó ál-liberalizmusotokon semmi. Előbb utóbb el kell, hogy bukjatok. nem olyan nép a magyar, amelyik örök álomra hajtotta fejét, még él bennünk az emlékezet, még él a kitartás. Már csak mernünk kell álmodni újra és akkor a szerencse is újra mellénk áll majd. És Magyarország újra az igazság országa lesz majd. A magyar léleknek pedig nem szabhatott és soha nem fog határt szabni semmilyen gúnyhatár, mert az a magyar nemzet, amivé mi tesszük a szívünkben. És attól, hogy valaki a határon túl él még nem szerb, nem ukrán, nem román. Hanem ha az akar lenni, akkor magyar. Ez ellen pedig nem tehettek semmit. Azért ti próbálkoztok. Mert hogyan lehet szétszakítani egy egységes népet, elválasztani testvért testvértől. Ez egy könnyű kérdés, gondolom hamar rávágjátok. Meg kell tanítani őket felejteni. Mert egy testvér, aki nem ismeri a testvérét, az csak az idegent látja. Ha elvesszük a magyar néptől a történelmét, akkor nem magyar nép többé. És akkor már azt csinálunk vele, amit akarunk. De nem vagyunk bárányok, hogy engedelmesen menjünk a mészárláshoz. Nem adjuk el magunkat, vigyázunk Rád Magyarország. A TURULMADÁR pedig mindig a nemzet jelképe marad majd. Nem egy-két éves véres diktatúráké, nem kíméletlen gyikosoké, nem elveszett népé. Csakis a magyar nemzeté. A MIÉNK.
Kecskés Márton roppant okos ember. Ezt írta az EU-csatlakozás előtt:
"Hamarosan határátkelés nélkül autózhatunk Pozsonyba vagy vehetünk
házat Selmecbányán."
Érdekelne, volt-e valaki 2004. május 1. óta Pozsonyban határátkelés
nélkül.
Istenem, és ilyen ostoba kis nyálgépek merészelnek egyáltalán
megszólalni felnőttek dolgában.
[teljes név]
VESSZEN TRIANON!
SZDSZ-es hülgyek és urak!
A turul nemzeti jelképünk.
Ha tetszik, ha nem.
Nemzeti jelképünk ellen hadakozni a nemzeti érzés teljes hiányára
vall. Nem mintha ez meglepő volna az SZDSZ-től.
De ez a szélsőséges hőbörgés következetlen is, tekintettel arra, hogy
nemrég Detken avattak turulos háborús emlékművet, ahol Veres János, a
maguk kormányának pénzügyminisztere is beszédet mondott.
Ami a neonáci gyülekezést illeti, sem a Várban, sem a tatabányai
Turul-szobornál nem szokott ilyesmi történni. Kommunista gyülekezés
annál inkább. A Várban is, Károlyi szobránál is. És ezen a maguk
politikusai is részt szoktak venni.
Miért nem szólalnak föl a Szabadság téri vörös csillagos komcsi
emlékmű ellen? Miért nem szólalnak föl Ságvári Endre emléktáblája
ellen?
Szánalmas, amit művelnek. Vigyázzanak, mert egyszer betelik a pohár!
Akinek nem tetszik, hogy Magyarországon magyar nemzeti jelképek
találhatók, az menjen olyan országba, ahol nincsenek magyar nemzeti
jelképek. Aki marad, annak pofa be!
[teljes név]
VESSZEN TRIANON!
Te szarcsomó, kilóg a lóláb.Akik látnak ebben az országban azok azt szeretnék "no zsidó".Takarodj a hazádba te bomlasztó szemét zsidó.Ha nem lenne zsidó a földön. akkor ez egy jó kis hely lenne.Lesz ez még jó hely.
Világháborús emlékművet avattak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei
Deteken vasárnap. A turulmadaras obeliszk az első és a második
világháborúban elesett harminchárom detekinek állít emléket.
Az avatóünnepségen Veres János pénzügyminiszter - utalva arra, hogy
a magyarság történelme harcok, háborúk történelme volt, amelyből
szerinte "sajnos ritkán került ki nyertesen" - kijelentette: a magyarság
az ezredfordulón olyan fordulóponthoz érkezett, amely megadja annak
a lehetőségét, hogy "immáron a nyertes oldalon éljük meg jelenünket,
közeljövőnket".
Az emlékmű avatásán Nyakó István, a térség MSZP-s országgyűlési
képviselője arról beszélt, hogy az a nép, amely elfelejti apái, nagyapái
hőstetteit, "egy lépést tesz azon az úton, amelynek végén az a tábla
áll, hogy kihalt falu, elfelejtett nemzet." Változik a világ, változnak az emberek, és talán Oroszországtól, Romániáig megengedik majd
nekünk, hogy síremlékeket állítva fejet hajtsunk ma jeltelen sírban
nyugvó hőseink előtt - mondta a politikus.
(MTI)
Ennyit rólatok, mocskos gyűlölködő banda...
Deteken miért nem hisztizett az SZDSZ?
A Szabadság téri sarlóskalapácsos szobor miért nem sérti a
hűdeliberálistoleráns lelkületeteket?
Nem baj már csak 1 évig szennyezitek a magyar közélet levegőjét...
Jövőre ki fogtok esni a parlamentből, és nem fogtok hiányozni onnan...
miért hőbörögtök?
Kedves Ungár Klára!
Sajnos, a honlapjára nem lehet belépni, ezért érveit nem tudom közvetlenül megismerni. Így a mostani véleményemet csak újságcikkek és lakossági beszámolók alapján fogalmazom meg. Ha tévedek, akkor tiltakozzon nálam.
A turul egy osi magyar jelkép. Éppen olyan, mint az Árpád-sávos zászló, vagy Szent Korona, vagy a Szent Jobb, vagy a koronás magyar címer. Ezeket minden magyar embernek tisztelni és becsülni kell. Aki ezeket megsérti (lásd: micisapka, tetemcafat), az bunt követ el az egész magyarság ellen.
Ezért ezeket a jelképeket védeni kell.
Ha Ön azt állítja, hogy a turul madár védjegye alatt a két világháború közötti idoben sok megbocsáthatatlan bunt követtek el, ezen nem vitatkozom. De az elkövetett bunökért, a halottakért nem a turul madár a felelos és nem is az régen volt magyarság, aki a turul madarat jelképpé emelte, hanem azok az emberek, akik a bunöket elkövették. A bunökre az ihletet nem a turul madár adta, inkább csak takaróként használták, hogy a többi magyar ember szimpátiáját megszerezzék. Éppen ezért nem értem, hogy tud Ön olyan következtetésre jutni, hogy a turul madarat kell betiltani.
Az Ön elképzelése egy pártállami, hibás reflex. Emlékszem, hogy a 70-es évekbeli munkahelyemhez tartozott egy szálloda és abban egy bár is volt. Egy este két lengyel vendég összeszólalkozott és az egyik rálott a vitapartnerére. A tettes elmenekült. Milyen intézkedés született? Bezárták a bárt. Úgy-e meglepo? Igaz, több lövöldözés nem történt a bárban, viszont a jószándékú vendégek elol is elzárták annak a lehetoségét, hogy esténként egy pohár ital mellett lazuljanak és beszélgessenek egy kicsit. Ön is ilyen döntést kíván kieroszakolni.
De menjünk tovább. Eszébejutott-e Önnek, hogy betiltassa a csillagos-sávos lobogót? Jusson eszébe, hány négert öltek meg az USA belterületén a csillagos-sávos lobogó alatt. vagy hány ártatlan vietnami civilt mészároltak le szintén ennek a zászlónak az árnyékában. De mehetünk tovább is: mutasson nekem egy olyan zászlót, amely "ártatlan", amely védelme alatt egyetlen ártatlan embert sem öltek meg a zászló hordozói.
Ilyen alapon minden zászlót be lehetne tiltani.
De szerintem nem ez a megoldás. A bunösöket kell megbüntetni és nem a jelképeiket betiltani. Természetesen ez nem vonatkozik azokra a jelképekre, amelyeket szinte kizárólag gonosz indulatok szimbolumaként használtak (vörös csillag, horogkereszt). Ezeket teljesen be kell tiltani.
A turul madaras emlékmuvet demokratikus úton döntötte el az illetékes önkormányzat. Ha Önök a szavazás során nem tudták a felállítást megakadályozni, akkor miért akarják utólag, kisebbségi véleménnyel megakadályozni a felépítést? Miért van Önöknek több joga, mint a megszavazó többségnek? Eddig tartanak a demokratikus elveik? Vagy Önök szerint a demokrácia addig tart, amíg Önök tudnak mindenrol dönteni? Ezek hibás elképzelések és remélem, nem is tartják Magukat ezekhez.
Tisztelettel
[teljes név]
Budapest XII:
Mi lesz ha a következő madár amit betiltanak az Önök madara a "szabad madár" lesz. Eza legfontosabb dolog?
A madarakat sok politikai párt tette jelképéve, Önök is a nyilasok is stb. Tetszik nem tetszik egy gyékényem vannak. A madár a hibás? A turul ezer éves szimbólum tehet az szálasiról...
Miért kell a hagyományok, a mítoszok ellen küzdeni, miért kell érdekpolitikát kavarni a mások számára fontos jelképek közé.
Valaha ennek a pártnak a szimpatizánsa volta (SZKH), ma sem vagyok sem fideszes, sem maszopos, sem miépes sem stb. De Önök kezdenek a legtávolabb kerülni, mint ahogyan talán már Önök sem ismernék fel nyolcvanas évek beli Önmagukat.
Ne nézzük egymást madárnak
[teljes név]
[teljes cím]
Teljesen meghülyültetek?
Tisztelt Értelmi Szerzők!
Magyar zsidó testvéreink hatalmas áldozatot, vérveszteséget szenvedtek a II. Világháború szörnyűségei miatt.
Viszont nem a Turul tehet róla, mint jelkép.
Az ilyen megnyilvánulások, miszerint betiltanak egy sokak által használt nemzeti jelképet (az azt ábrázoló szobrot), akaratlanul is magukban hordozzák a veszélyt az antiszemitizmus ismételt megnövekedésére.
Sok ártatlan holocaust túlélőt ismerek, ne sodorják őket megint veszélybe.
Tisztelettel, [teljes név]
Utóirat:
NEM JÁRULOK HOZZÁ NEVEM KÖZLÉSÉHEZ A LISTÁJUKON
HUNGAROFÓBIA
Két kérdés:
Az Nemzetbiztonsági Hivatalnak mi a jelképe, címere???
A Magyar Légierőnek a jelképe, címere???
Tisztelt Kecskés Márton:
Amennyiben megfelelne a valóságnak, hogy ön attól fél, a Turul-szobor
neonácik gyülekezô helyévé válhat, megnyugtatom önt: a Turulnak semmi közé sem a neo-nácikhoz, sem az ó-nácikhoz. Ha valaki neonáci gyülekezô helyett akar, akkor egy Sharon-szobrot kell állítania. A Turul a magyar nemzetnek egyik jelképe. A nácik miatt épp úgy nem elitelendô a Turul, mintahogy a zsinagógákról sem szedik le a Dávid-csillagot, annak ellenére, hogy Dávid-csillagos repülôkkel, tankokkal lövik a palesztin gyermekeket (egy nép történelme és jelképei nem elvetendôk, egy-pár örült miatt).
De ha az egész dolog csak rágalom, s önt elmileg gyengének próbálják
rágalmazói bemutani, akkor elnézését kérem.
Ezen felül, ha ön, úgy mint én, a fajgyűlölet ellen van és tevénykedik,
haggya (haddja(?)) ott a magyarellenes rasszizmus képviselôjét, az SzDSz-t.
Világos, ez a párt minden áron rasszista megnyivánulást szeretne
kiprovokálni a magyar társadalomban, hogy aztán jártathassa a száját: "nem megmondtuk!"... Bizonyíték? - Nem az szdsz-es Eörsi védte a Tilos-rádiót, ahol egy lelkileg fasiszta egyén annak az óhajának adott kifejezést, hogy szeretné a keresztényeket megölni, vagy valami hasanlónak... - Ez Eörsinek csak vélemény és sajtó szabadság megnyilvánulása. Persze, arra már nem tudok tanácsot adni, ha kilép a pszeudo-liberál, rasszista SzDSz-bôl, akkor hova mennyen, hisz mélyen beteg az egész magyarországi párt-élet....
Gondolkozzunk komolyabban, Kecskés Márton. Levelem kampány-mottómmal
végzem: "A rasszizmus halált jelent - válasszuk az Életet!"
Üdvözlettel
[teljes név]
Fel tudok nektek ajánlani egy általános iskolás történelemkönyvet, nem ártana tanulmányozni!
Kedves "noturul",
Ez már a szemtelenség csimborasszója, hogy a turulmadarat ami Magyarország jelképe, a Magyar Honvédség szimbóluma, a Magyar Nemzetbisztonsági Hivatal jelképe, és magyar honfoglalási jelkép azt átpolitizálják, és politikai vitát csinálnak belöle. Magyarországnak három jelképe van. A Turulmadár, a cimer, és a piros fehér zöld zászló. Remélem, hogy a talapzaton a cimer is ott lesz, és egy zászlórúdon a piros fehér zöld zászló is lobogni fog, hogy végre megemlékezhessünk a elesettekröl amit nem lehetett tenni a múlt rendszerben. Önök csak a turulmadár ellen vitatkoznak de nem mondják, hogy mit akarnak felállitani helyette. Ezek szerint, önök inkább egy Rákosi, Kádár vagy Sztalin szobor felállitását kedvelnék?
Üdvözlettel,
[teljes név]
USA
|